Bori kedvetlenül kelt fel aznap reggel, amikor látogatóba kellett indulnia, Mese nénihez.
Az idős asszony, Bori rég halott szüleinek volt az osztályfőnöke, még a gimnáziumban, ahol megismerkedtek, és egymásba szerettek.
Bori 6 éves volt, amikor szülei, az érettségi 10. évfordulóján tartott osztálytalálkozóról hazafelé menet karamboloztak és mindketten meghaltak. Ő nem volt a kocsiban.
Édesanyjának testvére és annak élettársa nevelték fel, Mese néni közreműködésével, aki lelkiismeret furdalásában, hogy ő beszélte rá a szülőket, jöjjenek el a találkozóra, késztetést érzett törődni az akkor még igencsak apró leánnyal.
Mese néni, akinek nem volt családja, olykor mogorva és szűkszavú volt.
A falubelieknek – merthogy a néni vidékre költözött férje halála után – egyik kedvenc elfoglaltsága volt, amikor vasárnaponként, a templomban összegyűlve, mint különc boszorkányt emlegették őt, furcsábbnál furcsább történeteket suttogva róla.
Mese néni csak nagyon ritkán hagyta el a falut, Bori pedig nagyon ritkán tudott elszabadulni a városból, a tanulmányai és munkája miatt. Ilyenkor viszont, teliholdkor, amit a néni negyedévente, tűzrakással ünnepelt, Bori mindig elintézte, hogy meglátogathassa.
Ezen a napon délután, 4 körül érkezett meg, a néni friss tojásból, és a szomszéd falubeli Rózsa asszony tehenének friss tejéből készült palacsintával várta őt.
Augusztus eleje volt, a hőség még a természetben is elviselhetetlenül lüktetett, ettől és a jóllakottságtól, a lány elszenderedett Mese néni ágyában.
Mire fölébredt, már teljesen besötétedett, a falu nyugovóra tért, csak kutyák és kakasok kiáltottak néha az égre megbabonázottan.
A kert hátsó végében égett a tűz. A néni egész délután dolgozott, akár reggelig elegendő rönköt hordva a kis tűzrakó hely mellé.
Bori kiszédelgett és leült a néni mellé, aki vörösborral kínálta.
Hosszú ideig nem szólaltak meg, csak nézték a Holdat, meg a lángokat, néha újabb fadarabokat hajítva közéjük, és kortyolgattak. A tűz pattogásába süppedve, kívül belül csönd honolt, amíg Bori fészkelődni nem kezdett. A néni ráemelte fátyolos szemét, és amikor tekintetük találkozott, a lány megszólalt.
- Félelmeteset álmodtam. – mondta.
- Hallgatlak. – felelt halkan a néni.
- Egy kísértet nem engedett felébredni, és többször mondta, hogy tudja, hol vannak a szüleim. De nem árulta el, csak ismételgette, hogy ő tudja.
Mese néni nem szólt semmit, csak visszafordult a lángok felé.
- Szerinted hol vannak? – kérdezte óvatosan Bori.
- Nincsenek.
- De ez az álom túl valóságos volt.
- Jut eszembe, még nem is találkoztál, a macskakölykökkel. Egy hete születtek. – lelkesedett fel Mese néni, és már indult is volna megmutatni őket, de a lány csak nézett rá kérdőn.
- Holnap megnézem őket. De tényleg, te miben hiszel?
- A halál misztériuma az élet. Gyere, nézd meg őket most!
- Mondom, majd holnap. Azt hittem vallásos vagy.
- Ugyan. – legyintett puhán a néni, majd fáradtan visszaült, és elmerengett a Hold elé kúszó felhők formáján.
- Szóval akkor szerinted nincs semmi? Értelmetlenül vagyunk itt? Élünk, meghalunk, ennyi?
- Miért beszélsz erről? – fordult komolyan Bori felé.
- Hogy-hogy miért!? Szerinted nem félelmetes, ha esetleg a másvilágon semmi sem vár? Hogy egyedül vagyunk egész életünkben? Nem figyel ránk senki? Nincs terv, vagy út és cél?
- És aki elkerül innen, az nem kerül sehová… - Mese néni pipára gyújtott és hátradőlt.
- Néha érzek dolgokat, mintha nem lennénk egyedül. Mintha minden okkal történne. Különben honnan jönnének ezek az álmok és megérzések? – Bori, egy nyárs végét kezdte babrálni.
- Gondolod, hogy ilyenkor túlvilági teremtmények mutatják meg magukat neked?
- Talán érzékeny vagyok erre. Talán mind azok lehetnénk, ha hagynánk. Én egyébként úgy képzelem, hogy nem mindenki lép tovább innen, csak az arra méltóak, akik képesek rá, hogy a következő szintet elérjék. Ezért fontos odafigyelni, hogy milyen életet élünk.
- Nem ezért fontos.
- Persze nem csak ezért, de gondolj bele, hogy ha tehetsz érte most, hogy ne valami szörnyű várjon, vagy ne semmisülj meg, nem tennél?
- Azt gondolod, hogy az emberi lélek van annyira jelentőségteljes, hogy nem semmisülhet meg?
- Annyi ősi vallás beszél istenekről, ördögökről, szellemekről, alvilágról, vagy reinkarnációról. Mind azt mondja, van folytatás, létezik emberen túli erő, és az élet nem csak mulandóság. Kell, hogy legyen valami, mert én is érzem ezeket a megmagyarázhatatlan dolgokat, amik titokzatosak, és néha elég félelmetesek.
Mért találta volna ki bárki is a hitet? Miért élünk akkor, ha meghalunk? Ki játszik velünk?
- Már válaszoltál.
- Hogy lehetsz ilyen közömbös?
- Nem vagyok az. Na, gyere, nézd meg inkább a cicákat!
Bori egy percig durcásan ült és hallgatott. Mese néni sem szólalt meg, csak a füstöt eregette szelíden.
- Nem tudom elképzelni, hogy az élet egy értelmetlen pillanat, aztán a test felmondja a szolgálatot, és csak úgy, egyszerűen megszűnök.
- Megnézed a macskákat? Az egyikük rád emlékeztet, fekete, és csak egy fehér folt van a…
- Nem érdekel, mondtam már, hogy holnap megnézem. Különben is azok csak macskák, láttam már ilyet! Szerintem te félsz, mert tudod, hogy nem sok van már hátra, és így próbálsz kibújni az alól, hogy szembe kelljen nézned a halállal.
A néni nagyot sóhajtott, Bori pedig elszégyellte magát.
- Szemtelen vagy. Ám legyen. Tudod, azt nem esik nehezemre elképzelni, hogy mint ahogyan testünk porrá válik, a lélek sugallatokként szétszáll körülöttünk, de a túlvilág, legyen az a lélekvándorlás, vagy a kénköves pokol, számomra túl szép, és direkt elképzelés mindahhoz, amiben létezünk. Túl emberi. A szellemben rejlő milliónyi felfedezetlen lehetőségről pedig tudom, hogy létezik, de, amíg azt sem vagyunk képesek belátni, hogy az élet, az egyetlen, amink most van, micsoda csoda, hogyan várhatnánk, hogy megértsünk bármit is a másvilágból.
- Tehát akkor te is azt mondod, hogy nem lehet értelmetlen? – Mese néni elmosolyodott:
- Miért lenne az? Én azt mondom, nézd meg a macskákat.