12. fejezet

Téma: Akt

Fáradt harcosok éneke

Horpadt a fej, korhadt a láb.

Minek eddig? Minek tovább?

A sáros, véres, szennyes út

ezer irányba szertefut.

De jobbra hát? Vagy balra át?

Az ember nem leli magát.

Minden sejtje külön sikoly,

a tüdejéből vér sipol,

fölötte fák, nyakán hurok

és ködburok és ködburok...

Dsida Jenő

11. fejezet:

Téma: Illusztrációja v.minek (novella, vers, dal, stb...)

10. fejezet

Téma: Kötődés

9. fejezet:

Téma: Divat

8. Fejezet

Téma: Őrület

7. fejezet:

Téma: Férfi, (Férfiak)

6. Fejezet

Téma: Változás

A három nővér és a város

Volt egyszer egy család. Öten voltak, az apuka, anyuka és három lányuk. Ez a család egy öreg, omladozó-bomladozó, nagy belső udvaros házban élt a város közepén. Nem voltak se szegények, se gazdagok. A lányok iskolába jártak, sok barátjuk volt. Egyik este így szól az édesapjuk:

- Lányok, kaptam egy új munkát, több fizetéssel jár, viszont el kell innen költöznünk, messze a várostól, ki az erdőbe.

Jaj, szegény lányok, mikor ezt meghallották, sírtak ríttak mondták, édesapánk itt vannak a barátaink, az iskolánk szeretünk itt élni, inkább legyünk szegények, de maradjunk itt. Az apjuk mit sem törődött velük, legyintett egyet és azt mondta meglátjátok lányok, jó lesz ott nektek, hétvégén költözünk. Azzal így is történt, nagy keservesen elbúcsúztak barátaiktól, összepakoltak és elindultak az új otthonukba. Szép kis házikójuk volt, volt benne kandalló, mindenkire jutott külön szoba és csodálatos, szép, nagy kertje volt telis tele virágokkal. Telt múlt az idő, a lányok szép lassan beilleszkedtek, de nem voltak boldogok, mert nagyon unatkoztak ott lent, hiányzott nekik a város zsibongása, a barátaik, a civilizáció. A legnagyobbik lánynak elege lett ebből az életből és azt mondta édesapjának:

- Édesapám, elmegyek én innen be a városba, élményeket vadászni, mert nekem ez itt túl unalmas, belepusztulok, ha még egy napot el kell itt töltenem.

Könyörgött neki az édesapja ne menjen el, de annál inkább menni akart a lány, így hát mit volt mit tennie útnak engedte leányát egy föltétellel, jelentkezned kell minden hónap végén. A lány ígéretet tett, fogta a ruháját, pénzét, laptopját, mobiltelefonját és hirtelen már nem is volt a házban, mintha a föld nyelte volna el.
Rá pár hónapra a középső lányuk is megunta ezt az életet és ugyan úgy tett, mint nővére. Édesapja neki is könyörgött, de nem volt maradása a középső leánynak sem. Neki is mondta apjuk, hogy csak egy föltétellel mehet el, ha minden hónap végén jelentkezik, hogy még életben van-e. A lány megígérte, fogta laptopját, pénzét, ruháját, mobil telefonját és elillant, mint a kámfor.
Teltek múltak a hónapok, de a két lány felől semmi hír, az apukájuk meg egyre jobban belebetegedett a hiányukba, mert hát nagyon szerette lányait. Szegény legkisebbik leány nem bírta ezt tétlenül nézni. Mondta is édesapjának:

- Drága édesapám, elmegyek, megkeresem nővéreimet bebizonyítom, hogy életben vannak.

- Jaj drága édes lányom, nem akarlak téged is elveszíteni maradj inkább itt velem és ápolj halálomig.

- Nem én! Nem fogom végig nézni halálodat, megkeresem nővéreimet és eléd hozom őket. Ők majd meggyógyítanak.

Szegény apukájának nem volt mit tennie elengedte legféltettebb lányát, egy feltétellel, ha megígéri, hogy minden hét végén jelentkezik, életben van-e még, mert ha nem jelentkezik, akkor ő meghal. A legkisebbik leány ígéretet tett, szépen bepakolt ő is vitte laptopját és mobiltelefonját, anyukája csomagolt neki, csokit, kekszet és útnak eredt. Az erdő felé vette az irányt, tudni illik az erdő és a hegy mögött volt a város.
Napokba is beletelt mire talált egy kis kunyhót. Bekopogott és egy öreg néni nyitott ajtót.

- Kezit csókolom, fáradt, és éhes vagyok, megszállhatnék -e itt éjszaka? - kérdezte a leány.

- Gyere beljebb édes lányom, szívesen látlak szerény házikómban és még meleg a húsleves is, amit most főztem nemrég. – válaszolt az öreganyó – Hogy hívnak?-Zsuzsinak.

- És mi járatban vagy erre felé? - kérdezte a néni.

- A két édes nővérem elment a városba, és meg kell találnom őket, mert édesapám a hiányukba belebetegedett és meghal, ha nem találom meg őket.

- Bátor vagy, hogy elindultál egymagad, az erdő nagyon veszélyes. A nővéreidnek is ezt mondtam.

- Itt jártak? - kérdezte Zsuzsi fellelkesedve.

- Itt bizony - felelte az anyó. – Szállást és ételt kértek éjszakára ugyan úgy, mint te.

Az anyó erre rágyújtott pipájára és szedett a lánynak egy tálforró húslevest. Zsuzsi egyből neki is látott csak úgy falta.

- Hmm… Ilyen finom húslevest még életemben nem ettem. – mondta Zsuzsi
Az öreganyó felkacagott.

- Szerintem csak nagyon éhes voltál.

- Miért tetszik egyedül lenni?

A néni elszomorodott, bánatosan leült a kandalló előtti hinta székébe és így szólt:

- ha el hiszed ha nem, nekem van egy fiam és neki három csodaszép fia, de én egyszer úgy összevesztem a fiammal, aki megtiltotta unokáimnak, hogy meglátogassanak engem. A legkisebbik unokám kb. veled egyidős.

A lányt lehangolta, hogy szegény néni mennyire jó lelkű és mégis egyedül kell lennie ilyen idősen. Ezt észrevette az anyóka.

- Elárulok neked egy titkot, azért mégse vagyok mindig olyan magányos, mert itt vannak nekem az állatok. Minden hétvégén eljön hozzám egy, de mindig más fajta. Ő aztán egész hétvégét itt tölti nálam, vigyázz rám és óv engem. Neki aztán elmondhatom minden gondom-bajom – mondta az öreg.

- Ma péntek van. Holnap is el fog jönni? – kérdezte kíváncsian Zsuzsi.
- Remélem igen, de most már aludjunk holnap nagy út vár rád.

Azzal megvetették az ágyat és mély álomba merültek.
Mikor korán reggel megvirradt az anyóka felkelt. Ránézett Zsuzsira, aki még édesdeden aludt, majd főzött egy forró teát, és kiment a teraszra, nézett a távolba, mintha várt volna valakit.
Meg is jelent az úton egy középtermetű fekete-fehér színű kutya. Az anyóka tudta, hogy ő az, aki ezen a hétvégén meglátogatja őt. Mikor oda ért a kutya a házhoz, felugrott a nagyanyóra és össze-vissza nyalogatta, nagyon örült neki, hogy láthatja.

- Hogy hívnak téged, lássuk csak – és megnézte a nyakörvén logó bilétát. – Teo, érdekes, a legkisebb unokámnak is ez a neve, de már rég nem láttam őt. – gondolta szomorúan anyóka és megsimogatta a buksiját a kutyának.

Ekkor megjelent az ajtóban Zsuzsi.

- Jó reggelt! – mondta és ásított egy nagyot.
A kutya odament hozzá és leült előtte, Zsuzsi lehajolt és mélyen a szemébe nézett. Kedvességet és barátságot látott benne.

- Milyen furcsa, az egyik szeme kék a másik barna. Ő az, aki meglátogat ezen a hétvégén? – kérdezte.

- Igen. – válaszolta mosolyogva és bement a házba. – Kérsz egy teát?

- Kérek szépen, de utána elindulok.

Így is történt Zsuzsi elszürcsölgette finom forró teáját, megköszönte a néni jóságát és elindult. Ment, mendegélt az úton visszanézett a házra és látta, hogy a néni integet, a kutya meg mellette néz bánatosan. Megfordult és elkezdett futni, addig futott, míg lába bírta.
Leszállt az éjszaka, teli hold volt és most először érezte, hogy magányos és fél. Farkasok fájdalmas üvöltését hallotta, megpróbált aludni, de nem ment neki. Azt gondolta, pedig milyen szép éjszaka van, rám süt a hold és az idő is kellemes. Felült. Nézett a távolba, amikor valamit meglátott, nagyon megijedt. Vajon mi lehet az? Elővette a kis bicskáját, biztos, ami biztos és elkezdett a hang irányába menni, ment egyre közelebb a sötét felé, egyszer csak kiugrott egy vadállat, egy farkas volt. Vicsorított a lányra, érezni lehetett, hogy nagyon éhes. Zsuzsi nagyot sikított, mintha meghallotta volna a kutya (aki az öreg néninél volt látogatóba), egyből ott termett, és neki ugrott a farkasnak. Nagy harc vívódott, de végül a farkas nyüszítve elmenekült, a kutyusnak csak a lába sérült. Zsuzsi egyből odasietett, letépett egy darabot a pólójából, bekötötte vele Teo vérző lábát és magához ölelte, így aludtak reggelig.
Reggel felhívta édesapját a mobiltelefonján és elmesélt neki mindent, ami az úton történt vele eddig. Apukája nagyon örült, hogy jól van legkedvesebb lánya és egy kicsit erőre is kapott boldogságában, majd ezután elköszöntek egymástól, és letették a telefont.
Na, induljuk Teo, ha felérünk a hegyre már látni fogjuk a várost – megsimogatta a kutya fejét és elindultak fel a hegyre. A kutya végig mutatta az utat és segítette a lányt. Három napjukba telt mire feljutottak a hegy tetejére. A kilátás meghökkentő volt, egyszerre volt gyönyörű és ijesztő a látvány. A civilizáció határának tekintik a hegy gerincét, mert ha az egyik oldalra nézünk a várost látjuk, ahogy gyárak kéményeiből fekete füstök szállnak, a város felett fényszennyezettséget van, viszont ha a másik oldalra tekintünk, akkor a természet, tisztaság látványa fogad. Zsuzsi ekkor értette meg, hogy miért is mondta apjuk, hogy jó lesz az új otthonukba nekik. Ahogy nézelődött, egyszer csak Teo elszaladt, nem értette hova megy ezért követni kezdte. Teo türelmesen megvárta minden egyes elágazásnál, míg elvezette egy házhoz. Bekopogott, egy kicsit kellett várni, de végül ajtót nyitott egy öreg bácsi. Köszönt neki és kérdezte Zsuzsi, hogy adna e neki meg kutyájának szállást. Az öreg bácsi így válaszolt:

- Már vártalak, bújj beljebb szerény otthonomba, a nővéreid is jártak itt, tudom, hogy őket keresed.

- Honnan tetszik ennyi mindent tudni rólam?

- A gondolataid elárulták nekem, na gyere, gyere be.

A lány bement, finom meleg volt a házban, leült egy nagy fotelbe és ölébe ugrott Teo is, hozzábújt Zsuzsihoz.

- Ez a te kutyád? - kérdezte az öreg.

- Nem, egy öreg nénié az erdőben, vagy nem is tudom pontosan kié.

- Úgy látom nagyon szeret téged, több van ebben a Teoban, mint te gondolnád becsüld meg. Éhes vagy?

- Igen nagyon éhes vagyok.

- Húsleves van, most főztem nem rég.

- Azt nagyon szeretem. Miért tetszik egyedül lenni?

Az öreg szedett egy tál forró húslevest és a lány elé tette.

- Egykoron volt nekem egy édes drága feleségem, kiment egyszer egyedül megnézni a kilátást, de azóta vissza se jött, mintha elnyelte volna a föld, hiába kerestem, sehol nem találtam - mondta szomorúan az öreg. – De most ne velem törődjünk, fontosabb, hogy megtaláld nővéreidet. Szeretnék egy-két jó tanácsot adni az útra, ha azokat megfogadod megtalálod a nővéreidet.
Azzal az öreg elkezdte mondani, hogy ha leérnek a hegyről a város szélén van egy plakát erdő, ahol csukott szemmel kell végig mennie, mert ha nem, akkor olyan akar majd lenni, mint azok a lányok, akik a plakátokon vannak és elfelejti valódi célját. Ha ezen túljutnak és belépnek a városba ott már jó kezekben lesznek.

- Majd meglátod. Egyetlen egy tanácsom van még, akármilyen éhes is leszel ne egyél a gyorskajákból, amit a szemed elé tesznek, mert különben elhízol és elfelejted miért is mentél valójában a városba.

Így is lett, ahogy mondta az öreg bácsi. Másnap reggel megköszönte jóságát a bácsinak és elindultak. Elértek a plakátmezőre, ott kerestek valami póráznak való dolgot és átvezette Teo Zsuzsit csukott szemmel.
Ahogy megérkeztek a városba és átlépték a határt, egyszeriben eltűnt a kutya. Zsuzsi nagyon megijedt, hívogatta Teot, Teo merre vagy? Több perc is eltelt, mikor Zsuzsi feladta és elkezdett sírni. Nagyon sírt, hiszen nagyon kedves volt a szívének a kutyus és úgy érezte, hogy bármilyen furcsa is beleszeretett. Egyszer csak megérintette a vállát valaki, hátra fordult és egy helyes fiút pillantott meg. Letörölte könnyeit, és mélyen a szemébe nézett a fiúnak, akinek egyik szeme kék, a másik barna volt. Elmosolyodott és egyből tudta, hogy Teo az. Nyakába ugrott és megcsókolták egymást.

- Hogy? Ez hogy történhet? Nem értem…Teljesen összezavarodtam. Azt hittem csak álmomban történhet meg ez velem - mondta zavarodottan Zsuzsi.

- Ha tudnád mióta vártam erre, hogy öleljelek és csókoljalak. Gyere, induljunk, a nővéreid már várnak ránk, útközben elmondok mindent.

- Hova megyünk?
- Internet-közelbe.

Kézen fogták egymást és elindultak. Közben Teo elmondta, hogy apja átkozta el, hogy ne tudja meglátogatni nagymamáját ember formájában, ezért minden hétvégén amint átlép a város határon állattá változik. Egyszer csak találtak az egyik M’Donald-ban wifit. Zsuzsi elővette laptopját és bejelentkezett msn-re, ott látta, hogy középső nővére is bejelentkezett, nagyon megörült és írt neki:

Suee üzenete:
Szia nővérkém
merre vagy?
Luca üzente:
Szia
Sajnos én nem a nővéred vagyok
Suee üzenete:
Akkor meg kivagy? Hol van Luca? Miért használod a laptopját és az msnen-ét?
Luca üzenete:
Most vettem nem rég tőle, mert már nem volt pénze a sok gyorskajára. Állandóan abban a gyorskajáldába lebzsel és csak eszik, csak eszik. Múltkor majdnem kidurrant már, de még mindig tömte magába a hamburgert.
Suee üzenete:
Hol van? Merre találom.
Luca üzenete:
Azt hiszem a 66. utca sarki kajáldában van.
Suee:
Köszönöm.

Lecsukta laptopját és elmondta Teonak, hogy hol találják. Rohantak is, de egyszer csak megállította őket egy strici. Azt mondta Zsuzsinak

- Szép lány vagy te. Nem akarsz a szolgálatomba állni? Rendesen megfizetnélek.
- Ő az enyém. – mondta Teo

- És kit érdekel?- kérdezte a strici és elővett egy kést.

Le akarta szúrni Teot, de nem sikerült, mert kicsavarta a strici kezéből a kést. A strici a földre került és Teo elkezte ütni a fejét.

- Teo hagyd abba, elég lesz. – halotta távolból Zsuzsi hangját, mire feleszmélt.

Abba hagyta az ütést és bocsánatot kért.

- Menjünk innen. – mondta Zsuzsi.

Megérkeztek a 66. utca sarkára és látták, hogy ott van egy Burger King, bementek. Rengetegen voltak valami új akció miatt. Sehol se látták Lucát. Mire eszébe jutott Zsuzsinak, hogy van egy közös jelük a tesóival, egy jegyet hordoznak az arcukon, mindhármuknak ugyan ott van az anyajegye a szemük sarkánál, egy napocskára emlékeztető forma. Megnézték szinte mindekinek az arcát, mire az utolsó következett, aki egy olyan kövér lány volt, hogy alig fért el az asztal mögött. Ő bizony a középső nővére volt, akit elátkozott a város, úgy, hogy rá se ismert a kishúga. Megpróbálták kiszedni az asztal mögül, észhez térítették, Zsuzsi elmondta neki, hogy apjuk mennyire beteg és haza kell mennie, hogy meggyógyítsák, de előbb meg kell keresniük legnagyobbik nővérüket is. Este volt már, ezért kivettek éjszakára egy szobát. Csak holnap keresik meg legnagyobbik nővérüket.

- Köszönöm, hogy időben megmentettél. – mondta őszintén Luca. Csak azt sajnálom, ami belőlem lett, csúnya vagyok, hogy fogom így magam elfogadni?

- Ne aggódj, elfogod, csak találjuk meg Annát is időben.

- Remélem… Valamelyik nap láttam őt egy szépség szalonban a 13. utcában. Alig ismertem rá, úgy megváltozott.

- Holnap akkor az lesz az első, hogy oda megyünk.

Lefeküdtek aludni. Zsuzsi Teoval aludt, ilyen nedves és édes éjszakája még sosem volt. Reggel egymást ölelve keltek. Reggeliztek és elindultak hárman a Szépségszalonba. Ott is volt a legnagyobbik testvérük, de bizony alig ismertek rá, mert úgy ki volt sminkelve, hogy szinte már maszknak hatott, csak az anyajegyről ismerték meg. Nehéz volt észhez téríteni, teljesen elvette az eszét a város. Mikor mondták testvérei, hogy apjuk belebetegszik a hiányukba és csak ők tudják meggyógyítani őt, akkor egyszeriben lemosta magáról a sminket és elindultak kifelé a városból. Teo elmondta, hogy még van egy kis elintéznivalója, haza kell mennie a bátyjaiért, találkozzanak a határnál, azzal megcsókolta szerelmét és elváltak. Vártak, vártak a határnál, több órába is beletellett. A nővérei mondták Zsuzsinak, hogy tegyen le Teoról, de ő kiállt a szerelméért. Pár percre rá megjelent Teo két bátyjával. A lányoknak bemutatta bátyjait, a középsőt Gergőnek a legnagyobbikat Márknak hívták. A nővérek egyből beleszerettek a fiúkba, mely érzelmeket a fiúk is viszonozták. Teo viszont elárult egy titkot a lányoknak:

- Tudjátok meg, hogy mi alakváltók vagyunk, ha átlépjük a város határát állatokká változunk.

A lányok elfogadták így is a fiúkat. Mindannyian átlépték a határt, és a fiúk mindegyike lóvá változott. Vágtattak át a plakáterdőn, fel a hegyre, ahol megszálltak az öreg bácsinál. Reggel megkérték jöjjön velük, elviszik édes kedves feleségéhez, mert Zsuzsi tudta ám, hogy az erdőből az öreganyó nem lehet más, mint az ő felesége. Az öreg bácsinak nem volt maradása, így hát felpattant a legkisebbik fiúnak a hátára és úgy vágtattak az öreganyó házáig. Ott megálltak, bekopogtak, hej, nagy volt ott az öröm . Tényleg felesége volt az öreganyó, kiderült, hogy eltévedt út közben és nem tudta, hogy tudna vissza jutni a férjéhez. Azt is elmondták a lányok, hogy a három ló az unokája, és hogy a legkisebbik unokája látogatta meg minden hétvégén őt. Az öreganyó elhitte a lányok szavát, azzal a lendülettel elkérte az egyik mobiltelefont, felhívta fiát, bocsánatot kért tőle. Elmondta neki, hogy szereti, ezzel az átok megszűnt és a fiúk átváltoztak emberi formájukra. Volt ott nagy ölelkezés és boldogság. Ám a legkisebbik leány mondta, hogy édes apjukhoz kell sietniük. Elbúcsúztak hát az öreg házaspártól és siettek haza apjukhoz. Velük tartottak a fiúk is, akik közben vőlegényükké váltak. Mikor hazaértek, édesapjuk nyakába ugrottak. Édesapjuk bizony rögtön erőre kapott annyira boldog volt, hogy ennél boldogabb nem is lehetett volna. Rögtön nagy lakodalmat csaptak, ahol a három lánytestvér a három fiúval összeházasodott, és máig is élnek míg meg nem haltak.

5. fejezet:

Téma: Mese

(A kezdetek kezdetén, amikor az ember csupaszon, még ősi, vad sejtések közepette kíváncsisággal és félelemmel tekintett körül a földön, már megpecsételte sorsát.)

(Ima)

Gyere jégzajlás, óriás folyókból!

Dörög az ég. Ordíts, ordíts!

Sírunk a felhőkkel.

Póznákat lökdös a szél, pörgeti, kicsavarja,

harsogó, vad tánc, még, még, még!

Bőgve zúdul a víz, gépek sodródnak benne,

és, míg tonnaszám kap lángra a szemét,

tépett lelkem kacag!

Kacag ez elmúláson.

Érezni akarom!

Forró karmok, marjatok szürke valónkba!

Mutasd erődet!

Mi csak porszemek összetapadva sikítunk.

Mutasd erődet!

Rothadó betonbőrünk szorít,

kényelem, érdek, muszáj zakatol a süket ködben!

A három csepp vér, mi megmaradt igaznak,

gombnyomásra alvad meg?!

Tudattalan isteneink temploma helyén,

- mely belőlünk épülhetett volna-,

egy meggyalázott kripta.

Erdők! – az élet otthona – még most eresszétek ránk a vadat, ti lakjatok jól, belőlünk!

Ez ember: féreg!

Dörög az ég! Ordíts! Pusztíts!

Mert hazudtam,

sosem sírtunk a felhőkkel.

4. Fejezet

Téma: Kívül a civilizáción

3. FEJEZET

Téma: Kísértés

Bori kedvetlenül kelt fel aznap reggel, amikor látogatóba kellett indulnia, Mese nénihez.
Az idős asszony, Bori rég halott szüleinek volt az osztályfőnöke, még a gimnáziumban, ahol megismerkedtek, és egymásba szerettek.
Bori 6 éves volt, amikor szülei, az érettségi 10. évfordulóján tartott osztálytalálkozóról hazafelé menet karamboloztak és mindketten meghaltak. Ő nem volt a kocsiban.
Édesanyjának testvére és annak élettársa nevelték fel, Mese néni közreműködésével, aki lelkiismeret furdalásában, hogy ő beszélte rá a szülőket, jöjjenek el a találkozóra, késztetést érzett törődni az akkor még igencsak apró leánnyal.
Mese néni, akinek nem volt családja, olykor mogorva és szűkszavú volt.
A falubelieknek – merthogy a néni vidékre költözött férje halála után – egyik kedvenc elfoglaltsága volt, amikor vasárnaponként, a templomban összegyűlve, mint különc boszorkányt emlegették őt, furcsábbnál furcsább történeteket suttogva róla.
Mese néni csak nagyon ritkán hagyta el a falut, Bori pedig nagyon ritkán tudott elszabadulni a városból, a tanulmányai és munkája miatt. Ilyenkor viszont, teliholdkor, amit a néni negyedévente, tűzrakással ünnepelt, Bori mindig elintézte, hogy meglátogathassa.
Ezen a napon délután, 4 körül érkezett meg, a néni friss tojásból, és a szomszéd falubeli Rózsa asszony tehenének friss tejéből készült palacsintával várta őt.
Augusztus eleje volt, a hőség még a természetben is elviselhetetlenül lüktetett, ettől és a jóllakottságtól, a lány elszenderedett Mese néni ágyában.
Mire fölébredt, már teljesen besötétedett, a falu nyugovóra tért, csak kutyák és kakasok kiáltottak néha az égre megbabonázottan.
A kert hátsó végében égett a tűz. A néni egész délután dolgozott, akár reggelig elegendő rönköt hordva a kis tűzrakó hely mellé.
Bori kiszédelgett és leült a néni mellé, aki vörösborral kínálta.
Hosszú ideig nem szólaltak meg, csak nézték a Holdat, meg a lángokat, néha újabb fadarabokat hajítva közéjük, és kortyolgattak. A tűz pattogásába süppedve, kívül belül csönd honolt, amíg Bori fészkelődni nem kezdett. A néni ráemelte fátyolos szemét, és amikor tekintetük találkozott, a lány megszólalt.
- Félelmeteset álmodtam. – mondta.
- Hallgatlak. – felelt halkan a néni.
- Egy kísértet nem engedett felébredni, és többször mondta, hogy tudja, hol vannak a szüleim. De nem árulta el, csak ismételgette, hogy ő tudja.
Mese néni nem szólt semmit, csak visszafordult a lángok felé.
- Szerinted hol vannak? – kérdezte óvatosan Bori.
- Nincsenek.
- De ez az álom túl valóságos volt.
- Jut eszembe, még nem is találkoztál, a macskakölykökkel. Egy hete születtek. – lelkesedett fel Mese néni, és már indult is volna megmutatni őket, de a lány csak nézett rá kérdőn.
- Holnap megnézem őket. De tényleg, te miben hiszel?
- A halál misztériuma az élet. Gyere, nézd meg őket most!
- Mondom, majd holnap. Azt hittem vallásos vagy.
- Ugyan. – legyintett puhán a néni, majd fáradtan visszaült, és elmerengett a Hold elé kúszó felhők formáján.
- Szóval akkor szerinted nincs semmi? Értelmetlenül vagyunk itt? Élünk, meghalunk, ennyi?
- Miért beszélsz erről? – fordult komolyan Bori felé.
- Hogy-hogy miért!? Szerinted nem félelmetes, ha esetleg a másvilágon semmi sem vár? Hogy egyedül vagyunk egész életünkben? Nem figyel ránk senki? Nincs terv, vagy út és cél?
- És aki elkerül innen, az nem kerül sehová… - Mese néni pipára gyújtott és hátradőlt.
- Néha érzek dolgokat, mintha nem lennénk egyedül. Mintha minden okkal történne. Különben honnan jönnének ezek az álmok és megérzések? – Bori, egy nyárs végét kezdte babrálni.
- Gondolod, hogy ilyenkor túlvilági teremtmények mutatják meg magukat neked?
- Talán érzékeny vagyok erre. Talán mind azok lehetnénk, ha hagynánk. Én egyébként úgy képzelem, hogy nem mindenki lép tovább innen, csak az arra méltóak, akik képesek rá, hogy a következő szintet elérjék. Ezért fontos odafigyelni, hogy milyen életet élünk.
- Nem ezért fontos.
- Persze nem csak ezért, de gondolj bele, hogy ha tehetsz érte most, hogy ne valami szörnyű várjon, vagy ne semmisülj meg, nem tennél?
- Azt gondolod, hogy az emberi lélek van annyira jelentőségteljes, hogy nem semmisülhet meg?
- Annyi ősi vallás beszél istenekről, ördögökről, szellemekről, alvilágról, vagy reinkarnációról. Mind azt mondja, van folytatás, létezik emberen túli erő, és az élet nem csak mulandóság. Kell, hogy legyen valami, mert én is érzem ezeket a megmagyarázhatatlan dolgokat, amik titokzatosak, és néha elég félelmetesek.
Mért találta volna ki bárki is a hitet? Miért élünk akkor, ha meghalunk? Ki játszik velünk?
- Már válaszoltál.
- Hogy lehetsz ilyen közömbös?
- Nem vagyok az. Na, gyere, nézd meg inkább a cicákat!
Bori egy percig durcásan ült és hallgatott. Mese néni sem szólalt meg, csak a füstöt eregette szelíden.
- Nem tudom elképzelni, hogy az élet egy értelmetlen pillanat, aztán a test felmondja a szolgálatot, és csak úgy, egyszerűen megszűnök.
- Megnézed a macskákat? Az egyikük rád emlékeztet, fekete, és csak egy fehér folt van a…
- Nem érdekel, mondtam már, hogy holnap megnézem. Különben is azok csak macskák, láttam már ilyet! Szerintem te félsz, mert tudod, hogy nem sok van már hátra, és így próbálsz kibújni az alól, hogy szembe kelljen nézned a halállal.
A néni nagyot sóhajtott, Bori pedig elszégyellte magát.
- Szemtelen vagy. Ám legyen. Tudod, azt nem esik nehezemre elképzelni, hogy mint ahogyan testünk porrá válik, a lélek sugallatokként szétszáll körülöttünk, de a túlvilág, legyen az a lélekvándorlás, vagy a kénköves pokol, számomra túl szép, és direkt elképzelés mindahhoz, amiben létezünk. Túl emberi. A szellemben rejlő milliónyi felfedezetlen lehetőségről pedig tudom, hogy létezik, de, amíg azt sem vagyunk képesek belátni, hogy az élet, az egyetlen, amink most van, micsoda csoda, hogyan várhatnánk, hogy megértsünk bármit is a másvilágból.
- Tehát akkor te is azt mondod, hogy nem lehet értelmetlen? – Mese néni elmosolyodott:
- Miért lenne az? Én azt mondom, nézd meg a macskákat.

Tegnap, miután elolvastam mindent, amit az önarcképed alá írtunk, a nagyjából első reakcióm az volt, hogy folytatni kezdtem egy kb. 2 hete abbahagyott festményt.
A két figura megvolt, a hátterüket töltöttem ki. Ez lett belőle.

2. FEJEZET


Téma: Túlvilág

1. FEJEZET

Téma: Önarckép

Zsuzsi Magyarországon tanul.
Zsófi Angliában dolgozik.
Zsuzsi kapott egy feladatot: könyv készítése, egy partnerrel. Partnerül Zsófit szerette volna választani, de a nagy távolság miatt először nem gondolták, hogy lehetséges.
Végül kitalálták, hogy az internet segítségével, egy blogon fogják létrehozni a könyvet, ami mindkettőjük számára elérhető.
Az alapötlet a köztük lévő távolságból indult ki, mert így csak részletekhez juthatnak a másikból, mivel a fizikai érintkezés ki van zárva.
Ezért a virtuális könyv fejezetekre lesz bontva, nem összefüggő témák feldolgozása által.
A különböző témákat felváltva találják ki, és hetente oldanak meg egyet.
Eszközül bármit választhatnak (írás, fotó, festmény,rajz,montázs,animáció, stb.), a kész munkákat digitalizálják, és feltöltik az oldalra, szigorúan tartva magukat, az általuk kitűzött határidőhöz.
Minden megoldott téma után, reagálnak egymás munkájára, megbeszélik, gondolatot cserélnek.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, az emberek egymástól való elidegenedésére, azáltal, hogy a fizikai távolsággal nem törődve együtt alkotunk meg valamit, ami szellemi, lelki befektetést, és egymásra való odafigyelést igényel.