2009. november 21., szombat



3 megjegyzés:

  1. Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezekkel a képekkel, mert zavart, hogy megint a média, hogy megint nők. Ehhez képest, most elég sokat írtam, és még így sem fejtettem ki mindent, ami eszembe jutott, de nem is akarom, még mindig nem fűlik a fogam hozzá, ne haragudj. Viszont jó lenne, ha te leírnád, hogy miért ezt csináltad erre a témára.
    Az elsőn, egy mutáns nőbábu pózol, csillogó bőre és világosszőke, szabályosra vágott haja, meg a felfújt, vagy csücsöri szája, műanyaghatást kölcsönöznek neki. Kartalansága leginkább egy próbababára emlékeztet, és tehetetlenséget sugall. Hasán a behorpadt sebhely, mintha erőszakkal vettek volna ki belőle valamit.
    Britny Spers greatest hits… nem tudom, hogy csak a popsztár létre hivatott felhívni a figyelmet, vagy tényleg célzás a my prerogative c. számra, amit nem ismerek. Megnéztem a szövegét, amúgy el kell, hogy mondjam, ez egy kicsit bosszantó, mert őszintén leszarom Britny Spears-t, és az életét. Na, a szöveg amennyit értek, azt vettem ki, hogy tömören arról szól, hogy hagyják őt békén az emberek, ne ócsárolják, ne szóljanak bele az életébe, ne bírálják az ő döntéseit. Akkor mondjuk, ne legyen popénekesnő, vagy tán sajnálni kéne, hogy naivan azt hitte, ha félmeztelenül vonaglik a kamerák előtt, és tömegeknek énekel, mindenki a buksiját fogja simogatni?
    A képed mellett ez a szöveg nekem azt mondja, hogy mindenkinek magánügye torzzá élni az életét, aki hülye, haljon meg.
    A másik nézőpont ahová ki tudtam lyukadni, hogy a felirat, csak célzás azokra az emberekre, akiket felkap a média, szétcincálja magánéletük minden szaftos részletét, majd eldobja őket, lecseréli az újabb adagra, és csak akkor veszi elő újra, amikor botrányszag terjeng körülöttük. Mindkét érzés, az hogy hirtelen ki vagy vissza kerülnek ennek az illúziónak a középpontjába, mintha csak valami bábok lennének egy szerep betöltésére, szerintem eltorzíthatja az énképet, és megváltoztathatja személyiséget. Könnyű kábítószerhez nyúlni, pénzhez ragaszkodni, plasztikáztatni és egyéb drogokkal pótolni egy kétségbeesett életet, ami a látszaton alapszik.
    A másik képet úgy tudtam ehhez kapcsolni, hogy ugye mindaz a csillogás, és könnyűség, ami ezeknek a sztároknak az életéből sugároztatik, vágyat kelthet egy „átlagemberben”. Ezek a sztárok is eszközök arra, hogy az emberek divatosak akarjanak lenni, új ruhában, szépek akarjanak lenni, smink, hajbalzsam, műköröm által, vagy, hogy még wc papírból is a legkorszerűbbet akarják használni. Elhiggyék, hogy ez fontos, és az élet, amit XY a kamerák előtt él megvehető ha van egy hitelkártya a kezükben.
    Ami igaz is, csakhogy az az élet többnyire hazugság.
    Persze amikor az illető sztár kiakad, és kiesik a szerepből, szenzációt, majd bűnbakot csinálnak belőle, miközben már nyomják is szorgosan az utánpótlást kielégíteni a vágyat, amit az „átlagemberben” felkeltettek, egy könnyű, csillogó, mosolygós, szexis életre.
    Szerintem tulajdonképpen, akik nem önmagukká akarnak válni, elveszettek, és nem értem, hogy hogyan dőlhetnek be ezeknek a hamis képeknek. Mindenki tehet arról, hogy ki válik belőle, a gyengeség nem mentség, hanem feladat. Senkinek sem könnyű és néha az az érzésem, hogy hiábavaló törekvés megpróbálni felnyitni a szemeket, csak annak ismételgetésével, hogy mi a hiba. Az igazságot beismerni magunkkal kapcsolatban nehéz, ha nem pozitív. Könnyebb kibúvót találni, vagy elsiklani felette.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon fontos a technika amivel csináltam, az egyik papír kivágás, a másik digitálisan készült montázs, szerettem volna kipróbálni ezt a technikát és a montázs a változás témára nagyon is illik, hiszen úgy változtatom,torzítom a képemet a valóságot, ahogy csak akarom.
    A papír montázsom, az az újságból poszterekből, női magazinokból kivágott test részek, ahogy látjuk a feje sokkal nagyobb a testénél szemei is elég különbözőek, itt egy olyan nőt hoztam létre amilyet csak akartam nagyjából szinte "tökéletes", hiszen "tökéletes" nőknek a testrészeiből raktam össze.

    A Britney Spears képet azért választottam, mert rá emlékeztem a legjobban, aki nagy botrányt kavart maga körül és talán ő volt az első(ha jól emlékszem), aki behozta ezt a divat dolgot, hogy ártatlan kislány, csak házasság után veszti el a szüzességét. De aztán gyereket szült, nem jelentek meg dalai, végül nem figyelt már rá a média...ezért felhívta magára a figyelmet, kopaszra vágta a haját stb. stb....mind1 ezt neked nem is kell tudni, de a lényeg az, hogy szerintem ez az a kép, ami a valóságtól nagyon messze áll, itt figyelhető meg mennyire torzítja el maga a média, a reklám csak azért, hogy eladható és szexis legyen.
    A kép maga önmagában változás, hiszen belenyúlok megváltoztatom az eredeti képet. Amit nem mondtam neked az én testrészeim vannak benne, ami azért fontos, mert én magam torzítom el a testét, én teszem csúffá, én rontom el tökéletességét.
    A feliratot azért hagytam ott, hogy tudd, hogy egy sztárról van szó, akit lehetetlen szinte elérni csak a tv-ből,plakátról,újságokból látható, de nekem sikerült megváltoztatnom, ugyan olyan valótlan szerűvé, mint a képen maga.

    VálaszTörlés
  3. ja, és egyébként nagyon tetszett amit írtál, mert az már túl menő dolgok, amiket gondoltam a képemből kifolyólag, én nem gondoltam úgy át, ahogy te leírtad. Túl jól leírtad és szembesítettél a dolgokkal...ez jó.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.